Hónap: 2017 január

img
Budapest – A költségvetésben a kormány az idén 40 millió forintot különített el az állatvédelmi feladatokra, ebből az összegből folytatódik a menhelyi kutyák ivartalanítása, az ebrendészeti telepek és állatmenhelyek korszerűsítése, valamint a felelős állattartásról szóló lakossági tájékoztatás is – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Zsigó Róbert hozzátette: a kormány, […]
img

Brutális kutyagyilkosság Magyarpolány mellett

Szerző
|
In Hírek
|
Közzétéve: január 29, 2017
Borzalmas dolgot tett eddig ismeretlen elkövető két nagytestű kutyával Magyarpolány külterületén. A kutyákat egyszerűen nyakon szúrták, majd egy külterületen egymás mellé fektették és otthagyták. Ma délelőtt kapták a névtelen bejelentést az állatvédők. Elmondásuk szerint, tegnap este történhetett az eset. A kiérkező hatósági állatorvos megvizsgálta az ebeket, és elmondása szerint a két kutya nyakán szúrt seb […]
It is main inner container footer text